januar

Regota nem irtam, mert amint a gondolatok elengedesevel vagyok elfoglalva, nem igazan jon, hogy irjak. Kozben egy irto heves treningperioduson vagyok tul. Oktoberben ket Osesshin volt egymasutan, utana pedig felmentem a hegyre, es a pagodaban ultem egyedul meg egy hetig. (Majd teszek fel rola kepet.) Utana volt az itteni nagy unnep, az alapito unnepe, majd novemberi sesshin, majd szinten ket osesshin decemberben. Beloluk az egyik a Rohatsu, amit Buddha szuletese alkamabol ulunk vegig lehetoleg alvas nelkul. Napi ket-harom ora alvassal meditaltam vegig a hetet, maig nem ertem hogyan? Rogton utana volt egy ugynevezett visszhang sesshin (reverberation sesshin), amit nagyon nehezen viseltunk, mert mar semmi eronk nem maradt. Volt hogy csak ultem, es neztem mint hal a szatyorban, mert a spiritualis energiam annyira eltunt, hogy egyetlen legzest sem tudtam vegigvinni szepen, hosszan, ahogy itt tanuljuk. Aztan ket napra ra egyszerre csak visszajott, mintha bekapcsoltak volna az aramot, es melyebbre jutottm hirtelen, mint barmikor. Erdekes dolgok ezek. Utana volt az itteni legnagyobb buli, a Toji Toya, ami a leghosszabb ejszakat jelenti, mert dec. 21-re esik. Vegre rengeteg kaja meg pia a sok onmegtartoztatas utan. Utana az ev elejei unnepek, amelyek a japanoknak olyan fontosak. Most januar vegen lassan veget er az osszi-teli ulesszak, es februartol uj elet indul, a kolstorbeli tisztsegek ujraelosztasaval.

Itt kovetkezik egy rovid iras arrol, amit mostanaban megtapaszatalok es megertek a gyakorlasrol, mndenkinek jo olvasast kivanok!

Most meg csak a gyakorlas terapias reszenel vagyok, amikor szepen egyre jobban latja az ember, hogyan is mukodik belulrol. Minden apro rezduleset a leleknek latni tudom, amikor csendes az elmem. Ugy kell ezt elkepzelni, hogy korabban folyamatosan zakatoltak a gondolataim, amelyektol nem voltam kepes latni, hogy mi zajlik bennem. Tenylegesen, a fatol nem lattam az erdot, nem vettem eszre, hogy a gondolatfolyam szinte folyamatos, es csend szinte soha nincs. De ahogy tisztul a kep, ugy tunnek fel, kapnak megvilagitast az engem motivalo erzesek es gondolatok. Es mivel a meditacioban tapsztalatot szereztem, hogyan lehet nem figyelni egy-egy erzesre, gondolatra, neha kepes vagyok kilepni ezek befolyasa alol. Szepen lassan megy persze mindez, mondjuk naponta egyszer-ketszer sikerul elcsipnem, es megallitani egy-egy folyamatot, amirol korabna azt hittem, a “szemelyisegem”. Sesshin alatt talan tobbszor. De a tendencia novekvo, igy elobb utobb egyre tisztul, illetve gyengul maga a szemelyiseg.

Latom, hogy az egom nem all masbol mint, szokasokbol. Ha eddig azt gondoltam, hogy en egy olyan ember vagyok, aki el-hal a biciklizesert, de utal takaritani, akkor mi tortenik "velem" ha ezt feladva abbahagyom a biciklizest, es elkezdek rendszeresen takaritani? Megtorik bennem valami, mas emberre valok? Ha peldaul azt gondoltam, hogy a testem vagyok, akkor mi tortenik "velem" alvas kozben, amikor nem erzem a testemet? Vagy mi tortenik akkor, ha elveszitem a jobb karomat? Eseteleg a szemelyisegem reszeve teszek egy ezzel kapcsolatos traumat, ami valojaban rengeteg negativ gondolat es erzes, de EN ugyanaz maradok nem igaz? Ez EN-seg erzesenek a folytonossaga nem szunik meg.

Igy van ez MINDENNEL. Egeszen az eves, alvas, beszed feladasaig el lehet menni, mikozben magunknak mondogatjuk, hogy ezt is el tudom hagyni, meg ezt is el tudom hagyni anelkul, hogy az EN-seg eltunne. Persze erdemes a testet nem megolni es valamennyit enni, meg aludni, es persze kommunikalni is kell, hiszen ez a vilag resze. De a Zen azt tanitja, hogy csinaljunk mindent, amire jozan esszel szuksege van az embernek, egeszen a szorakozasig, viszont ne ragaszkodjunk semmihez. Ne hagyjuk hogy az egonk tul-evesre, tul-alvasra, szoszatyarsagra vezessen minket. Legyunk mi az ur a hazban.

A nyugati pszichologia eros, egeszseges self kifejlesztesere torekszik, amelyik ismeri sajat magat, es kepes a valosaghoz alkalmazkodni. Itt talalkozik a buddhista gyakorlassal, hiszen a fent leirt belso latas az ego megismereset, es kulonbozo reszeinek elfogadasat teszi lehetove. Vannak olyan kellemetlen reszek (nem kivanatos erzesek, olyan beidegzodesek, emelyekre nem vagyunk buszkek), amelyek ujra es ujra felbukkannak, es latszolag tehetetlenek vagyunk veluk szemben. Ezekkel a mi gyakorlatunkban ugynazt tesszuk, mint barmely mas erzessel: szemleljuk oket, mint mindent, ami az elmenkben zajlik. “Csak egy gondolat” - mondjuk. Am amint el akarjuk hessegetni, kivagni magunkbol, vagy agyoncsapni oket, csak plusz energiat adunk a letezesuknek. Azert olyan nehez feladni rossz szokasainkat, mert szegyen es duh parosul hozzajuk, valahanyszor felbukkannak az elmenkben. De szemlelessel mind kozelebb kerulunk arnyek oldalunkhoz, es szepen lassan el tudjuk fogadni.

A buddhizmus mindent ego-nelkulinek tekint, ami azt jelenti, hogy ha melyebbre asunk, lathatjuk, hogy a gondolatok, erzesek, szokasok, berogzult semak mogott nincsen senki. Senki, aki gondolna vagy eletre hivna oket. Az erzes erzi, a gondolat gondolja sajat magat. Egyebkent is: ha az ego csak ezekbol a rendszeresen felbukkano gondolatokbol all, ki gondolhatna oket? A gyakorlasunk kezdeten tehat latjuk, hogy a gondolatok tolunk teljesen fuggetlenul jonnek-mennek, es ha nem azonositjuk magunkat veluk, nincsenek rank befolyassal. Az ego trukkje az azonositasban rejlik. “Ez a kalacs finom” – gondolom, de benne van az, hogy en gondolom, nekem finom. “A csotanyoktol irtozom” – de en irtozom, az en szemelyisegem ilyen. Haragunkban vagy felelmunkben annyira az erzesse valunk, hogy furcsanak is tunik azt mondani, hogy ez nem en vagyok. Nem en haragszom, nem en felek, hanem csak az erzes. Az erzes generalodik valamiben, valahol, amit egonak nevezunk, ami valojaban csak gondolatok folytonosan valtozo folyama, de annyira elhisszuk hogy ez vagyunk, hogy nem vesszuk eszre a valosagot. Attol, kezdeve, hogy csak egy erzesrol beszelunk (szeretet, irtozat), anelkul, hogy az egot belekevernenk, el tudunk hatarolodni tole. Amikor a nap az arcunkra sut es ezt mi erezzuk, nem jut eszunkbe azt gondolni, hogy mi vagyunk a tuz. Az erzeseinknek azonban naponta tobb millioszor bedolunk, es hagyjuk magunkat vezetni toluk. A kezdeti cel tehat latni, hogy mi vagyunk es mi nem, hol vannak a valodi hataraink. Ehhez persze ido kell, es rengeteg onfigyeles, illetve tapasztalatszerzes meditacioban. A vegeredmeny azonban ugyanaz, mint a pszichologiaban: onelfogadas es kiegyensulyozottsag. Erre szuksege van a zen gyakorlonak eppugy, mint a mindennapi embernek.

A buddhista gyakorlo csak akkor tud tovabblepni a szemelytelenseg fele, ha mar kifejlesztett egy stabil "szemelyiseget" onmagaban, eddig az ut vegeredmenyben megegyezik egy pszichoterapia celjaival. Tovabbmenve a meditacio celja azonban a szemelytelen “self” vagy valodi termeszet megtalalasa. (A buddhista terminologia kulonbseget tesz a kicsi ego illetve a nagy self kozott.) Annak a megtapasztalasa, hogy nem letezik egy valtozatlan (vagy akarcsak idolegesen is stabil) szemelyiseg, ego, amely tapasztalatokat szerez; hogy ez csupan az elme illuzioja. Az, ami folytonosan valtozo es folyamatosan megszuno-ujjaszuleto vilagunkban az egyetlen stabil pont, az a szemelytelen, univerzalis self, amellyel legkonnyebben meditacioban lehet talalkozni.

En most ott tartok, hogy mar megereztem az ego illuzorikus voltat, latom, hogy mi epiti fel, milyen a mukodese, es hogy mennyire instabil az egesz. Milyen ertelmetlen az ego es a test impulzusaira (vagyak, felelmek) felepiteni a viselkedesunket. (Harmadik okor kep.) Ez presze csupan egy erzesszeru megertes, megvalositasrol meg nincs szo… A kovetkezo lepes az uresseggel valo ismerkedesJ