Most arrol kellene beszelnem, miert vagyok meg mindig itt, mi az, ami egyaltalan olyan jo, a sok szenvedes kozott, hogy erdemes erte itt maradni. Ugye a dharma, meg a megvilagosodas eppen arrol szol, hogy nem kapsz semmit cserebe, vagy jutalmul az erofeszitesedert, itt csak vesziteni tudsz, es ez benne a lenyeg. Veszits el mindent! – Nem is olyan reg szembesultem azzal, mennyire abban a hiszemben vagyok, hogy elobb-utobb nyerek valamit a dolgon. Valami specialis adottsagot, tudast, bolcsesseget, amit majd jol hazavihetek innen, es akkor majd milyen jo lesz nekem.

Igen, mert minden veszteseg, amit itt elerek valamilyen nyeresegnek tunik fel nekem, amit az ego rogton megragadhat. Ha peldaul sikerul egy idore elengedni a gondolataimat, rogton ott vagyok, hogy milyen csodalatos dolog is ez! De jo is volna belole meg tobb.

Ami engem alapvetoen megfogott a zenben az a melyseg volt, amit a gyakorlas kozepette el meg az ember. Amikor az elso nemetorszagi sesshinen ezerrel koncentraltam a legzesemre, es uritettem ki a fejemet, eszrevettem azt a hihetetlen tavlatot, ami elottem volt. Azt a szinte felmerheteten melyseget, amit a tudat tisztitasaval be lehet jarni. Es persze, nem utolso sorban oromot. A Roshi egyik szoveget olvasom most, ahol az oromrol beszel, amit a gyakorlas soran el meg az ember. Es sajnalattal jegyzi meg, hogy sok mai vallas azert nem tudja magahoz vonzani az embereket, mert ezt az oromot mar nem kepes atadni. Mert minden egyes lepesnel, minden egyes ujabb pillanatnal, amikor ujabb es ujabb dolgot tudok elengedni, megjelenik az orom. Persze, kellemes a mely zazen is, meg erdekes dolgokat lehet kozben megelni, de egyszersmind faraszto is a sok ules. A mindennapokban a kolostorban azonban fokent munka, meg szabalyok vannak, ami nem mindig kellemes. Kellett egy kis ido, amig raereztem erre, amig megleltem ennek az oromet. Mert hiszen ez az igazi dolog (the real thing) hiszen mi ertelme volna ulni, ha nem jon at semmi a mindennapokba.

Szoval ahogy urul ki a fejem, olyan dolgok jonnek, mint peldaul hogy rajottem, hogy ELEK. Olyan erzes volt, hogy az egyetlen valosagos dolog a jelen pillanat. Amig csak gondolatok voltak a fejemben, nem tudtam erezni ezt a fajta letezest. Ha erezni akarom a letezesem, akkor minden erommel a jelenben kell lennem. Ez az egyetlen valosagos dolog, amit meg lehet "ragadni". Ehhez kepest egesz eletemben erzesekhez es gondolatokhoz, targyakhoz es emberekhez ragaszkodtam, hogy fenntartsam magamban a letezes tudatat, kialakitottam magam korul egy kis vilagot, amelyrol elmondhattam, hogy ez mind en vagyok. Ez egyebekent biciklizes kozben jott, es nem tartott tobb ideig, mint amig hazaertem a kolostorba, de egeszen felvillanyozott, olyan boldog voltam, mint majom a farkanak. Hazaerve szivrepesve ujsagoltam a dolgot Domyo-nak, (o a legregebbi arc a zendoban) mire o csak annyit valaszolt: - Ez is csak egy gondolat.

Es persze elvezem az egesz jatekot, ami itt folyik. Ugyanis jatszunk, a legkomolyabban jatszunk, amennyire komolyan csak jatszani lehet. (Errol a Roshi beszelt az egyik eloadasaban.) Altalaban arra hasznaljak az emberek a jatekot, hogy kikapcsolodjanak. Egy-egy kinevet a vegen erejeig csak a jatek keretei kozott letezzenek, megfeledkezve minden egyeb kotottsgeukrol es gondjukrol. Nincs mas gondolatuk, csak az a kis babu az asztalon, meg a dobokocka. Mi itt megprobaljuk ugyanezt, csak kiterjesztve a teljes idore.

Egy masik erdekes dolog, amit szinten a Roshi emlitett, hogy az a folyamat, amit mi gyakorlasnak hivunk, hasonlithato egy sport megtanulasahoz. Szepen lassan belejon az ember a jelen levesbe, egy ido utan mar nem okoz problemat, hogy mindig elhessegesuk a gondolatainkat, vagy hogy a lelegzesunkre figyeljunk. Termeszetunkke valik. Vagy mint egy auto betolasa – egy masik pelda szerint, amivel az egyik srac (Sozen) magyarazta nekem a jelen leves gyakorlasat - az elejen igen nehezkes a dolog, kapar a talpunk a betonyon, erolkodunk, azutan szepen lassan-lassan lenduletbe jon a verda, es mar mozog tolas nelkul is egy darabig. Nagy elmeny volt, amikor eloszor ereztem, hogy bemozdult a verda, de egyelore azert meg jobbara kaparok.

A sok kotottseg, meg suru idobeosztas, a lebaszasok turese, mind a megszokott keretekhez valo ragaszkodast tori meg, az elengedest segiti. Amiota ezt megertettem, orulni tudok munkanak, koldulasnak, neha meg a lebaszasnak is. (Ez persze nem jelenti azt hogy neha nem gurulok dühbe meg ilyesmi) Ugyanezt szolgaljak a hosszu napok is. Hajnali fel negykor ebredve, es tiz korul agyba bujva igen intenzivve valik az elet (negy honapja vagyok itt es eveknek tunik) fuggetlenul attol, hogy gyakorlatilag a labunkat is alig dugjuk ki a kolostorbol. Arrol nem is beszelve, hogy a stressz szinte teljes hianya onmagaban is terapias jelleget olt. Persze ehhez az kell, hogy at tudja magat adni az ember a dolognak. Aki minden aprosagon kiakad, ami mas mint amit otthon megszokott, annak pokolla valik itt az elete.

Eppen a minap beszelgettem Thomassal (aki az egyik fenykepen a blogon is jelen van) - akivel nagyjabol egy idoben erkeztunk - arrol, hogy milyen erdekesek itt a regi gyakorlok. Szinte semmibol nem csinalnak ugyet, meg ha kivulrol ugy tunik is. Elofordulhat a legdurvabb szovaltas (bar szemelyeskedesbe meg senkit nem lattam itt belemenni) valamely szabaly be nem tartasa, vagy munka miatt, soha semmin nem akadnak ki, nem oriznek magukban ellenszenvet, vagy sertodottsget. Udito ilyen emberek kozott lenni, bar kell egy kis ido, amig ezt az ember megerti. Ugyanebbol kifolyolag ugyanis siman elöfordulnak modortalan megjegyzesek meg utasitgatasok. En persze magamra veszem, meg megsertodom, aztan allok mint balam szamara, amikor ugynaz a szemely kicsivel kesobb szeles mosollyal udvozol, mintha semmi se tortent volna. A masik oldalrol mar kellemesebb, amikor pl. en kuldok el valakit melegebb eghajlatra (nem igen fordul szerencsere elo), es az illeto, amennyiben igazam van, el is megy, megpedig zokszo nelkul. Nehezen ertettem meg peldaul, hogy van ez a szabalyokkal. A leglehetetlenebb vetseget is el lehet kovetni, akar tobbszor is buntetes nelkul. Mindannyiszor raszolnak az emberre ugynakkor, meg a legkisebb hianyossagert is, pl. meghajolsz-e, amikor belepsz a zendoba, milyen ruha van rajtad, nem toltesz-e tul sok idot pisilessel, stb. De minden alkalommal csak egyszer szolnak, es semmibol nem csinalnak ugyet. Vannak persze kiveteles esetek, volt, hogy haza is kuldtek embereket, de ahhoz olyan dolgot is kell elkovetni.

Itt volt peldaul Kinabol egy srac nehany evvel ezelott, akit a Roshi meg gyerekkoraban sokat latogatott az otthonban, ahol lakott. Szabalyosan tesztelte allitolag az itteni kozonseget. Sanzenen megkerdezte a Roshitol, miert nincs csaladja, meg gyerekei, meg visszakerdezett, amikor a legzesere volt kivancsi a Roshi, hogy miert nem mutatja meg elobb ö; hust, meg alkoholt hozott a kolostroba, stb. Mindannyiszor szoltak neki, hogy ezt meg ezt ne csinalja, de nem kuldtek haza. A Roshi csak olyan embereknel lep kozbe, akik valoban akadalyozzak a tobbiek gyakorlasat. Azonban peldaul onzonek, turelmetlennek vagy modortalannak lenni nem szamit bunnek, a nehez szemelyisegek elviselese ugyanugy a treninghez tartozik, mint a meditacio.

Karol, van egy, bocsanat, ket kalyha a zendoban. Ezek olajkalyhak, es legalabb ot fokkal emelik a belso homersekletet a kulsohoz kepest. Tehat ha nulla fok van odakint, mi ot fokban ulunk odabent...

Ja, az energia a fulben. Szoval biztosan ott is aramlik, de nekem meg nem olyan eros, hogy a fulemet is felmelegitse. A Roshi, amikor a sanzenszobaban minket tanit, orakig ul teljesen nyitott falakkal (a falak eltolhato uvegtablak, amelyekl mind teljesen nyitva vannak) a legnagyobb hoesesben is, amig mindenki sorra nem kerul. Azert nekunk, amikor odakint kell meditalnunk (7 napos osesshin minden ejszakaja peldaul) barmilyen oltozetben lehetunk. En peldaul sidzsekiben, sisapka, sal, sikesztyu es tobb pokrocba burkolozva ulok.

Aztan meg igen, nem nagyon beszelunk a sajta gyakorlasunkrol egymassal. Sokszor elofordul,hogy peldaul tanacsot kerek konkret gyakorlati problemara a komolyabb gyakorloktol, de hogy ki eppen most hol tart milyen koanon dolgozik, mit mondott neki legutobb a Roshi, csak a legritkabb esetben fordul elo. Azert, mert mindenki mashogyan jarja vegig az utat, ezert az a feladat, amit az egyik ember kap, nem ervenyes a masikra. A Roshi fantasztikusan latja, hogy ki hol tart, es kinek-kinek szemelyre szabottan milyen feladat felel meg. Ezert peldaul csak ront a helyzeten, ha tudom, hogy "X" mar a nemtudommilyen ultrabonyolult koannal tart, en meg meg csak az uvoltesnel (ez is egy koan, illetve tobb... de ez most nem fontos). Szoval mindenki a sajat erdekeben nem beszel, mert csak belso idegesseget szul.

Alabb kovetkezik nehany kep a Hondo belsejerol, Bishamon (minden honap harmadika) alkalmaval. Csinaltam nehany kepet a szentelyben ulo bodhiszattvakrol is, meg a kohojo (ahol sanzenre varunk) kis belso kertjerol.